Korai benyomások a fordítás(aim)ról, az ittlétemről és az otthon-nem-létemről

Asszem, rájöttem, hogy mi a jó nekem. Vagy hogy mit hiszek, hogy jó nekem (most épp). Az, amikor egy szöveggel tudok huzamosabb ideig (akár egész nap) foglalkozni, és nem kell öt különféle dologra, például a képzéseinkre figyelni, hanem szép nyugiban békén vagyok hagyva és a saját (egyébként elég gyors) tempómban elmolyolok a szöveggel.

A várakozásaimmal ellentétben egyelőre túlnyomórészt valósággal fordítok, mert alig van fordítómemória a mostani szövegeimhez, úgyhogy konkrétan megnyitom a szöveget és egész nap gépelek meg keresem a terminológiát. És az van, hogy élvezem. Méghozzá nagyon is. Bármilyen számomra érdektelen témáról szól a szöveg, sokkal inkább azzal foglalkozom, hogy hogy lehetne úgy megfogalmazni, hogy érthető is legyen, de közben tartsam magam az EU-s bürokratikus nyelvezethez. És az a szerencse, hogy a szakterminológia "körül" lévő szavak nagyon könnyen és gyorsan fordíthatók, úgyhogy elég jól haladok. Az elmúlt két és fél napban például egy olyan szöveget fordítottam, amelyik a tagállamok által a halászati kapacitás és a halászati lehetőségek közötti fenntartható egyensúly megteremtésére irányuló erőfeszítésekről... szóló jelentésről szólt. :D (És minden mondat ilyen! Életemben nem ragoztam ennyit. :D) Hét oldal volt (folyó szöveg), plusz kb. másfél oldal melléklet (túlnyomórészt feliratok és számok), ma estére lettem kész vele, de még nem küldtem el, mert még százszor átolvasom, mielőtt odaadom a mentoromnak lektorálásra. 

Ma megkaptam az első olyan szövegemet, ami konkrétan érdekel is, a SOTÉ-n folyó szülésznő-képzés is érintett benne, úgyhogy szeretettel gondolok ezúton is a Vas utca 17-re. :) 

Abszolút nem ide kapcsolódik, de itt van az okt. 5-i Welcome Conference-en készült hivatalos fotó, Navracsiccsal a közepén. Én valahol a "szopránban" (bal oldalon, középtájt) vagyok, nagyon optimistán tekintek a jövőbe a fényképezőgép lencséjébe épp.

Más: ma volt hatszemközti beszélgetésem a főnökömmel meg a mentorommal, és nem győzök csodálkozni, hogy ők mennyire odavannak azért, (a)hogy én másokkal már kapcsolatot teremtettem, és hogy például a többi gyakornokkal rendszeresen találkozom, meg hogy képben vagyok, hogy hogyan lehet odakerülni az EU-ba fordítónak, meg hogy megjegyzem az arcokat és a neveket (nagyjából...), meg megtalálom a helyeket az épületen belül, szóval hogy talpraesett vagyok. Vagyis ahogy S., a főnök mondta, proaktív. :D Valószínűleg azért vannak annyira meglepve, gondolom, de nem tudom, mert általában azok mennek fordítónak, akik visszahúzódóbbak és kevésbé szeretnek szervezkedni meg proaktívkodni. Anyway, S. nagyon kedves volt, mondta, hogy ha bármilyen módot talál rá, hogy engem összehozzon tolmácsokkal akár itt az Európai Bíróságon, akár Brüsszelben, akkor mindent megtesz, meg hogy ha el lehet küldeni gyakornokot Brüsszelbe "missionre", azaz kiküldetésbe, akkor szívesen küld engem, hogy építgethessem a kis hálómat. Meg azt is mondta, hogy azért vagyok itt, hogy minél többet tanuljak, ne csak a fordításról, hanem a szervezetről, az emberekről, a helyről, a légkörről. 

És persze rákérdezett, hogy mik a hosszabb távú terveim, és mondtam, hogy szeretnék maradni, és erre azt mondta, hogy az EU-s intézményekbe bejutni nagyon nehéz, de nem lehetetlen, de szerinte "kívül" viszont abszolút elképzelhető. (Erre később a mentorom mondta, hogy emlékszik, amikor 4-5 éve ő is vágyakozva nézte a luxembourgi álláshirdetéseket, pont mint most én... és ő két és fél éve dolgozik a Bizottságnál tisztviselőként.)

Igen, szeretnék maradni, mert egyszerűen nem tudom - most! - elképzelni, hogy hazamegyek, és minden ott folytatódik, ahol abbahagytam. (De a kórusért megszakad a szívem.) Mondjuk ehhez pont jó életszakaszban vagyok, mert még nem volt munkám, úgyhogy most kell elkezdenem ezzel foglalkozni és keresgélni. És leginkább eldönteni, hogy mit is akarok kezdeni az életemmel. Még mindig valami olyan munkát szeretnék, ahol szükség van a nyelvtudásomra is, emberekkel kell foglalkoznom (személyesen lehetőleg), és szervezni-ügyintézni (proaktívkodni) lehet. Se a fordítás, se a tolmácsolás nem ilyen, de mindkettő hasznos egy ilyen típusú álláshoz. 

Egyszerűen elmondani nem tudom, milyen érzés az itt élő magyarokkal beszélni. Teljesen más, mint otthon. Egészen más a szellemiség, a légkör, a hangvétel. Felszabadító. 

Persze még mindig a nászutas fázisban vagyok, mert a köd, a hideg, az eső és a szürkeség ellenére imádok itt lenni, ami gyanús, és tudom, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor megfordul a tendencia, és inkább majd otthon/máshol akarok lenni. De most tényleg el nem tudom képzelni, hogy hazamenjek és otthon(ra) tervezzem a következő éveket. Fogalmam sincs, mi lesz ebből az öt hónapból.