És lőn este és reggel: a második nap

Miközben várom Fannit, elmesélem, milyen volt a mai nap (eddig). A tartalomból: séta, gyönyörködés, epso-vizsga (EPSO = European Personnel Selection Office), szocializálódás, adminisztratív dolgok.

Séta: a fenti képen látható az az útszakasz, amit a hostelből egy kb. ötperces hegymászás árán lehet elérni, majd a lihegés közepette a kilátásban gyönyörködni. Az a boltív ott fönt már tegnap a szívembe lopta magát. :) Volt úticélom, de eléggé random mentem, a megérzéseim után, és minden egyes megállásnál megállapítottam, hogy igen, ott sétáltam tegnap, igen, azt láttam tegnap, stb., szóval hogy ugyanazon a területen mozgok, nem mintha bánnám. Rájöttem, hogy ettől is érzem magam ilyen jól, hogy belátható (és főleg: besétálható) távolságok vannak, kevesebb mint 24 óra alatt a fejemben volt a város térképe, és ma egész nap végig tudtam, hogy épp mihez képest hol vagyok. 

Gyönyörködés (részben): 

Ez a hercegi palota, és ott masírozik előtte az őr is.

Az első teendő a regisztráció volt, elsőre odataláltam a polgármesteri hivatalhoz, de nem oda kellett mennem, hanem a mellette levő irodába. Csak a történelmi hűség kedvéért mondom, hogy a 133-as sorszámot húztam, és amikor leültem várakozni, a legfrissebb szám a kijelzőn a 101 volt, és tíz, azaz TÍZ perc alatt sorra kerültem. Kedvem volna írni a kormányablakoknak. Ja, nem.

Egy mogorva, de aztán kedvesnek bizonyuló pasashoz kerültem, aki úgy beszélt, hogy nem igazán artikulált, de azt is csukott szájjal, úgyhogy csak kikövetkeztetni tudtam, hogy mit akar. Blindre beírta a családi állapotomra, hogy egyedülálló (pardon: hajadon), és mikor mondtam, hogy házas vagyok, mentegetőzött, hogy hát mivel ilyen fiatal vagyok (!), ő azt hitte, biztos nem vagyok férjnél. :P Az egész ügyintézés egyébként kb. negyedórát vett igénybe, és majd februárban vissza kell mennem visszaadni a tartózkodási engedélyemet vagy mit. Ezt:

Ezután elmentem vizsgázni. Igen. Van a Bizottságnál meghirdetve most állandó fordítói állás, és gondoltam, mivel ingyen és bérmentve ki lehet próbálni ezt a versenyvizsga-dolgot, ez a legjobb alkalom. (Ha meg véletlenül sikerülne, annál jobb. De erre kicsi az esély.) Az a lényege a versenyvizsgának, hogy nem csak, hogy át kell menni rajta, de minél jobb eredménnyel, mert különben az illető nem jut tovább. Az első forduló egy számítógépes teszt volt, kb. másfél órát vett igénybe, volt benne "elvont érvelés" (3-4 mondatból álló rövid szöveg, utána négy állítás, ki kell választani az egyetlen igazat), matek (főleg statisztikai mutatókat tartalmazó táblázatok alapján százalék- és arányszám-számítás), logikai feladatsor (egy négy ábrából álló sorba kell kiválasztani, melyik lehet az ötödik). A második részben volt egy francia szöveg, hozzá 12 kérdés, szövegértés, ilyesmik, hogy mit akart a szerző a második bekezdésben kifejezni azzal, hogy... stb., és végül egy angol szöveg, szintén 12 kérdéssel. Kb. egy hónap, mire eredménye lesz, pedig az egész feleletválasztós volt, szóval nem a külalakon múlik...

Aztán találkoztam Tomival, aki évfolyamtársunk volt az MA-n, és most ő a másik bizottsági gyakornok mellettem. Sétáltunk a Kirchbergen (az EU-negyed), aztán elmentünk ebédelni, utána ő haza, én meg bankszámlát nyitni.

Ha minden igaz, a magyar fordítói osztály a két torony egyikében van :)
Jobbra pedig a festői Jean Monnet épület egy része látható.

A bankszámlanyitás a nap legpozitívabb élménye volt. Egy borzasztó kedves ügyintéző jött, kezet nyújtott, bemutatkozott, és bevitt egy külön irodába. Ettől már úgy éreztem magam, mint aki számít a banknak. Sőt, biztos vagyok benne, hogy ha azért mentem volna, hogy megszüntessem a számlámat, akkor is ugyanilyen kedvesen bántak volna velem. Negyedóra alatt lett számlám, teljesen ingyenes, mert olyan konstrukció, hogy az első 12 hónapban nem kell fizetni se kártya-, se számlavezetési díjat, és hát nekem egyelőre csak 5 hónapra kell (és bármikor meg lehet szüntetni). Az ügyintéző hölggyel való beszélgetés közben fény derült arra is, hogy miért kell a regisztrációhoz a házassági anyakönyvi kivonat, meg egyáltalán a házasság ténye: azért, mert ha esetleg meghalok, a házastársam az örökösöm, és akkor a városnak vele kell kapcsolatba lépnie. O.o (Hallod, Házastárs?)

Beszélgettünk, miközben nyitotta nekem a számlát (nem a házastárs), és kérdezte, hogy nem gáz-e, hogy így külön vagyunk, és mondtam, hogy hát nem örülünk, de fogunk találkozni. Meg azt is mondta, hogy tudja, hogy Magyarországon most nem túl rózsás a helyzet (sic!), úgyhogy tökéletesen megértené, ha maradni akarnék a gyakornokság vége után. És mindezt nem tolakodóan, hanem teljesen természetesen, nem volt az az érzésem, hogy csak udvariasságból beszél hozzám. Iszonyú pozitív élmény volt az egész. (És közben nem tudom elnyomni magamban a hangocskát, amelyik azt mondja, tiszta gáz, hogy ennyire nem ehhez vagyok szokva, és csak ezért értékelem ennyire.)

A bankból hazafelé még találtam pár gyönyörködésre érdemes helyet az Alzette partján: